Whisk[e]y Club

Magyarországi Whisky Egyesület / Whisky Society of Hungary

Whisk[e]y Club header image 2

Whisk[e]y Club no.58 – Beszámoló

February 10th, 2010 · Írta: daavid · Nincs hozzászólás

Sokadszorra vesszük át a négy alapwhisk(e)y karakterének különbözőségeit, alapanyagból, gyártásból eredő ízvariánsait. Idén azt gondoltam, talán már unalmas lesz a csapatnak, de messze nem volt az. Pedig elgondolkodtam már azon is, hogy ebbe a sorba be kellene állítani a japán whiskyket is, plusz valamely feltörekvő whisky-ország remekművét. Mondjuk a tajvaniak Kavalan whiskyjét, amely annyira megosztotta a whisky-tábort pár hónappal ezelőtt. A klubesten kiderült, hogy az is újdonság és érdekes, ha a négy whiskykaraktert nem az alap érleléseken, hanem pl. 12 éves whiskyken mutatjuk be. Miből is erednek a karakterkülönbségek?

A világ különböző whisky-, illetve whiskey-jeinek jellemzőit 6 fő tényező határozza meg:
1 – Az alapanyagként felhasznált gabona fajtája.
2 – A lepárló berendezés fajtája és a lepárlás módszere.
3 – A felhasznált víz minősége.
4 – Az érleléshez használt hordó alapanyaga és minősége.
5 – Az érlelés időtartama.
6 – Az érlelés során a whisk(e)y-vel érintkező levegő minősége.

Jameson 12 éves – ír whiskey
Ireland, 1405
1541-ben indul az első ír lepárló (a Jameson 1780-ban kezd). Az ír whiskey alapanyaga malátázott és „zöld” árpa, melynek cefréjét lepárló toronyban vagy üstben háromszor párolják egymás után. A párlatot ex-bourbon, sherry vagy rumos hordóban érlelik minimum 3 évig. Különlegessége a „pure pot still” 3x lepárolt kisüsti whiskey. Az ír whiskey általában közepes arany színű, illata parfümszerű, íze telt, édeskés, feltűnően friss és tiszta.

Grant’s 12 éves – skót blended whisky
Scotland, 1494
Az első írásos skót whisky emlék 1494-ből származik. 1823-ban szabályozzák az addig illegális termelést, majd 1853-től készítenek blended whiskyt.
A skót whisky alapanyag malátázott árpa és gabonafélék. A lepárlás kétszer, üstben vagy toronyban történik. Érlelés ex-bourbon, sherry, rum vagy boros hordókban, melynek ideje minimum 3 év. Színe, illata, íze rendkívül változatos, régiónként különböző. A nehéz, füstöstől a könnyed, édesig bármi megtalálható. Íze többnyire édes és száraz.

Wild Turkey 8 éves – Bourbon whiskey
US Virginia, 1621
1621-ben már említenek whiskeyt, bár igazán csak 1783 után terjedt el Államok szerte. Alapanyaga nagyobbrészt a kukorica, bár mindenféle gabonát használnak. A lepárlás folyamatos, toronyban zajlik, de csak kétszer történik. A párlatot belül kiégetett, amerikai tölgyből készült fahordóban érlelik minimum két évig. A bourbon színe sötét arany, mind illata, mind íze erős és édes, melyben érezhető a tölgyfa és a kukorica édes aromája.

Crown Royal – kanadai whisky
Canada Quebec, 1769
Az első lepárló 1769-ben rajtol, 1840-re pedig már több mint 200 lepárló működik országszerte. Alapanyaga főleg rozs, de mindenféle gabonát felhasználnak. Csak toronylepárlót használnak, de azt változatosan akár 1x, 2x vagy 3x. Érleléshez ex-bourbon hordót használnak, melyben minimum 3 évet tölt a whisky. A kanadai whisky színe világos arany, illata könnyed, íze többnyire gabonás, száraz, friss és édes. Jól mixelhető ital.

Címkék: klub beszámoló

Eddig 0 vélemény érkezett ↓

  • Még nincs hozzászólás ... Kezdj bele, szólj hozzá!

Ki vagy és mi a véleményed?

viagra extra super tadadel brand levitra atarax antabuse Accutane